Egy ártatlan, havas, februári péntek reggelen,
Közszférai dolgozóként kerül engem a fegyelem.
A TV zaja mögött egy felsejlő zümmögés,
Munkára kész a számítógép…
Az ember otthona, ha szerencsés: a kedvenc zuga,
Hülyén néz ki, ezt a helyszínt hívni háborúba.
Szóval én csak a piritósom eszem,
Home officeban, munkaidőben.
Egy munkaterhektől ódzkodó,
tulajdonképp’ pacifista dolgozó,
vagyok, ki 40 perc hossza már ártatlan magányában,
egy email tárgyán gondolkozik, ahogy jár magában.
A csendes hangulat nyugtatja az idegeket,
Csak a telefon ne szólaljon meg…
Lágy basszusként pulzál egy emlékeztető a homályban,
Vad, de „korrekt” alkut kötök magammal halogatásban:
Egy ártatlan videó még, egy fél podcast, egy kis tik-tok,
Izzasztó az otthoni munka, nem titok.
A Playstation nem kérdezi mi dolgom lenne helyette,
A függönyt behúzom, ne érjen a szomszéd ítélkező tekintete,
Ahogy nézi amíg játszom, home officeba’, reggel, munkaidőbe’…
Egy elrobajló munkanap margójára vésett örömteli hit,
Az isten áldjon, home office!
Hozzászólások