Mint a lélegzet nyáron, ahogy élvezem lábon,
Egy ékezet az államon,
kiéltség a vágyamon.
Kanonizált kanosság a gyomrom alján,
Kapd be magány, leszek gyertya majd a saját tortán.
Az izzadtság nélküli hőségbe ejtett hipotetikus verejték,
Kétszer a kezem meg egyszerre még sosem kérték.
Mintha már sok lenne, de nem is volt ott mérték,
Ahol ágyúszaggal kértem színleltre evakuált békét.
Ágyú szaga van a sziának,
Szitokszó amit te gondolsz imának,
Vastag takaró melegít egy hűsölni vágyó elmét,
Az agyad játszása a legkomolyabb evör emlék.
Fú te, oximoront ettem reggelire,
mintha kettő véglet nem lenne sok ebbe,
Igaz, nem kérdeztem meg soha: lenne Önnek kedve?
Lenne Önnek kedve, azon ecsetkedve, a dumád hogyan vegyem be,
Abba a szótárba, amiben már benne van, hogy hehehe?
Az érték, mint a gazdagok sírhalma felett kiömlött elveszettség,
Egy új sorozat megfog, egy régit ide köt egy emlék,
A finom érzést gyászlepellel betekerték,
Hányszor mondjam, hogy elég ennyi vétség.
Hozzászólások