A 21. század etikája, összefoglaló

Az irodalmi-filozófiai stand up-ról

Az irodalmi-filozófiai stand up egy sajátos műfajú alkotás, melyben önkényes filozófiai és irodalmi eszköztár segítségével, önkényes gondolataim adom elő. E gondolatok általános megállapítások, egyszerű hétköznapi tételek, melyek igazságtartalmát saját módszereimmel igyekszem igazolni. Az estek célja nem a társadalom megváltoztatása, sem pedig az, hogy bárkit jobb belátásra bírjon. Szellemi táplálék ez, amely szórakozást kínál és a gondolkodás lehetőségét. Semmi többet.

Lényeges jellemző: nincs politika. Azért nincs, mert már mindenhol van és jó, ha valahol nincs. Ebben azt hiszem igazam van.

A 21. század etikája

A jelenlegi est állítása: a 21. századi technológiai fejlődést nem képes követni az általános értelemben vett etika és ez baj. Azért baj, mert az őskortól kezdődően civilizációnk szellemi és viselkedési habarcsaként értékeket kötött egyszerű elménkbe az erkölcs, manapság meg istennel és a halálképpel együtt megöltük. Legalábbis letettük egy alsó polcra, onnan pedig olyan magasra másztunk, hogy már nem is látszik. A filozófia elvileg meghalt, akkor azzal együtt sajnos a morál is.

Ki alkothat?

Az estet nem nagy költőkkel, hanem egy algoritmus, egy AI által kreált alkotással kezdtem. Vajon jó-e ez így? A lélek létezik-e? Richard Dawkins szerint nem, mi csak akció és reakció vagyunk, ha ez igaz, kié a felelősség tetteinkért? Az anyatermészeté? Ha igen, annak van lelke? Ha nincs, a szenvedés és az öröm egzisztenciális földi jelenléte céltalan semmiség és önmagunk fontosságát túlgondoljuk? Az univerzum leggyakoribb elemei (hidrogén, hélium pl.), amelyekből testünk áll, távoli csillagok belsejében, a világegyetem gigászi kovácsműhelyeiben jöttek létre és milliárd évnyi idő alatt milliárdfényévnyi távolságról fújta ide a testünkbe az űr ereje ezeket az atomokat. Miközben ez egy tudományos tény, hogy távoli csillagokból vagyunk, az baj, ha azt hisszük van lelkünk, mert az minjárt elrugaszkodott. Joe Rogan podcastjében hallottam, hogy az emberiség állandó fejlődése olyan cél fele vezet minket, amit még nem látunk és önként tevékenykedünk e célért, vakon. Ahogy a méhek sem tudják, hogy méhkast építenek, úgy mi sem tudjuk hová vezet az algoritmusokkal, egyre jobb elektronikával és egyre csodásabb kijelzőkkel ellátott digitális, történelem utáni fejlődési rohamunk minket. Ha ez igaz, talán a kapitalizmus is csak egy okozat és nem ok, létrejött, azért, hogy addig fejlődjünk amíg minden elpusztul mögöttünk csak a technológia nem. Miközben haladunk elkopik a kultúra is az etikával együtt, sajnos. S ez szintén baj, mert összefügg a lélek érzékenysége annak jóságával.

Ez a vers azt hiszem egy erős ellensúlyozása az első gépi költeménynek és méltán reprezentálja a kultúrát. Hiteles-e egy géptől azt hallani, hogy Bartók vad szelleme? Ugyanis lehet, hogy majd tudnak ilyeneket írni, de vajon érzik-e tényleg amit írnak? Ha az emberi érzelmek forrása nem a lélek, hanem a dawkinsi akció és reakció és a gének túlélőgépeiként illúzió minden, amit hiszünk, érezni akkor is legalább hisszük, hogy érzünk. Egy gép hiszi, hogy érzi, vagy csak csinálja? Vagy ez nem is fontos? Arany szava szerintem akkor zeng a Tirrén tenger felett, ha valaki beleizzad a zengésbe és sír, amikor elmúlt.

Miközben fejlődünk és haladunk, világunk megtöri a derekunkat és nem a munka elleni érv ez, hanem az elleni, hogy a 21. századi materializmus a fenti fejlődés jegyében úgy őröl fel minket, hogy közben elhisszük: tartozunk a halálunkkal a kornak, a mának, a vállalatoknak és a jövőnek. Keep smiling, abba ne hagyd! Steinback kizsákmányolása, Fitzgerald üressége, Miller értékesítőjének a halála jó példák arra, mit tesz velünk egy korszak, amiben, ha nyerünk is, belehalhatunk. Peterson szerint jobbat még nem találtunk ki, a kapitalizmus nem egyszerűen jó, de felvirágoztatója életünknek. Ehhez képest Máté Gábor szerint sírig szorongunk tőle, olyan jó nekünk. Akár így van akár úgy, a világ elvár tőlünk valami ilyesmit:

Miközben pedig harcolunk, algoritmusok hozzák nekünk létre a valóságot, amit eddig sem láttunk megfelelően, mivel nem láthatjuk megfelelően. A világmindenség legnagyobb részét olyan dolgok alkotják, amit érzékelni nem tudunk (sötét anyag) egyéni individuumunk pedig a többit megszínezi, megfertőzi, címkézi és bélyegzi olyan szubjektívan, hogy a kettő meg kettő sokszor bármennyi. A buddhista máya elképzelés szerint minden csak képzelgés, manapság e képzelgés már gépi. Algoritmusok mondják meg kedvenc zenéinket, képeinket, párt választanak nekünk és like-okkal hamis életet teremtenek. Van ennek így etikai alapja? Miközben kiüresedve kergetünk még egy jobb kocsit, vagy még egy jobb telefont, teremtünk egy gépet, ami gondolkodik helyettünk szó szerint és előbb használjuk, mintsem erkölcsileg megvizsgálnánk. Egyáltalán mi az erkölcs?

Minden teremtéstörténet azt állítja, hogy nem emberi kéz alkotta azt a hitrendszert, ami vallásukat jelenti. Ki tudja ez igaz vagy sem, de hogy most már lehetséges, az biztos: az AI is alkothat számunkra vallást.

Kiüresedve kergetjük a technológiát, elhullik rohanás közben a kultúra és az etika, aztán csatát sem nyerve elveszik lassan, de biztosan minden, ami emberré tett minket. Pl. a halálkép. Ami azt hiszem azért baj, mert a belső változáshoz is halál kell. Pl. egy embernek meg kell halnia, hogy anya vagy apa váljon belőle, pedig a 21. századi ember úgy éli le az élete nagy részét, hogy elfelejti a halált. Talán ezért nehéz ennyire szülőnek lenni manapság. Senki nem akar meghalni és újjászületni, amíg van Netflix előfizetése. A halál kórházi ágyakba költözött és e személytelen magány erődjéből telefonon hívnak minket, hogy halottaink vannak. Akkor már a mieink. Életünkben miért nem vagyunk egymáséi?

Az is halál tehát szerintem (meg Carl Jung szerint pl.) ha megváltozol a tudatod mélyén, valami megszűnik létezni, egy új születik belőled. Joseph Campbell hős szimbóluma ez. Le kell mászni a tudattalanba és másként visszatérni.  Le kell merülni a művészetbe és a pszichébe az érzelmekkel, ott meg kell halni és újjászületni. Menni fog ez, ha azt is elhisszük, hogy nincs halál? Nagyon jól rímel erre a haláltalanságra a technológia is. Hova lett innen az a körforgás, ami a világirodalom legnagyobb múzsájaként adott szavakat Villonnak, Aranynak, Rilkének?

Azt hiszem, hogy a halál nem csak az élet végét jelenti, de életünkben is meg kell, hogy történjen néha, csak úgy „mintha”, mint egy Rimbaud vers szimbolista ideája. Fény nélkül nincs sötét és halál nélkül nincs élet, vagy ha van, van értelme, hogy legyen?

Mi nekünk, a 21. században a halál? Talán nem kellene-e máshogy megélni? Hány féleképpen lehet a halálról gondolkodni? Itt egy alternatíva.

Szerb Antal: Utas és holdvilág, részlet

– Mondd kérlek, hogy értetted, hogy a meghalás erotikus aktus?

– Mindent úgy értek, ahogy mondom, nem vagyok szimbolista költő. Meghalni erotikus aktus, vagy ha úgy akarod, nemi élvezet. Legalábbis az ősi kultúrák emberei számára: az etruszkok számára, a homéroszi görögök számára, a kelták számára.

– Nem értem – tettette magát Mihály. – Én mindig azt hittem, hogy a görögök rettenetesen féltek a haláltól; hiszen a homéroszi görögöt a túlvilág nem vigasztalta, ha jól emlékszem Rohde könyvére. És az etruszkok, akik a pillanatnak éltek, még jobban rettegtek a haláltól.

– Ez mind igaz. Ezek a népek valószínűleg még sokkal jobban féltek a haláltól, mint mi. Mi a civilizációtól már olyan nagyszerű lelki apparátust kapunk készen, hogy életünk túlnyomó részében el tudjuk felejteni, hogy egyszer meghalunk; lassanként a halált éppúgy félre fogjuk tolni a tudatból, mint ahogy már félretoltuk Isten létezését. Ez a civilizáció. De az archaikus ember számára semmi sem volt jelenvalóbb, mint a halál és a halott, maga a halott, akinek titokzatos továbblétezése, sorsa, bosszúja állandóan foglalkoztatta. Rettenetesen féltek a haláltól és a halottaktól, csakhogy az ő lelkükben még inkább ambivalens volt minden, mint a miénkben, a nagy ellentétek még közelebb voltak egymáshoz. Halálfélelem és halálvágy egészen közeli szomszédok voltak a lelkükben, és a félelem sokszor vágy volt és a vágy sokszor félelem.

– Istenem, a halálvágy nem archaikus dolog, hanem örök emberi – védekezett Mihály saját gondolatai ellen. – Mindig voltak és mindig lesznek fáradtak és életuntak, akik a haláltól várják a megváltást.

– Ne beszélj hülyéket, és ne affektálj, mintha nem értenél meg. Én most nem a fáradtak és betegek, nem az öngyilkosjelöltek halálvágyáról beszélek, hanem azokéról, akik életük teljességében, sőt éppen azért, mert életük olyan teljes, vágyódnak a halál felé, mint a legnagyobb eksztázis felé, mint ahogy halálos szerelemről beszélnek. Ezt vagy érted, vagy nem érted, magyarázni nem lehet, de az archaikus emberek számára magától értetődött. Ezért mondom, hogy a meghalás erotikus aktus: mert vágyódtak utána, és végeredményben minden vágy erotikus, illetve azt nevezzük erotikusnak, amiben Eros isten, vagyis a vágyódás benne van.

Érzelgősség és szeretet veszik össze minden nap az emberek elméjében. Miközben elrohan mellettünk a világ úgy teszünk, mintha a szeretet nevében érdemes volna gyűlölni.

Weöres Sándor: Az igazi szeretet

Az igazi szeretet,
mint a napsütés
magát senkitől sem sajnálja,
magát senkinek sem kínálja.
Akinek kell, azé;
barát, ellenség: neki mindegy,
nincs érdeke
és nem csábítja semmi se.
Nem érzelmes sose.
Az érzelmesség a szeretet hiánya,
a gyűlölet másik pofája;
aki lázasan szeret egyfelé,
lázasan gyűlöl másfelé.
A szeretetben nincs gyűlölet,
hát az érzelmes nem igazán szeret.

Összegezve: a 21. század digitális világából eltűnt az erkölcs, pontosabban olyan technológiák irányítanak minket, amelyek megalkotásakor nem lett figyelembe véve az erkölcs. Civilizációnk talán egy nyíló rózsa, fejlődésünk ismeretlen messzeségekbe vezet, de ezen az úton lehagyjuk az etikát és a kultúrát. Miközben ezeket lehagyjuk a technológiai lelketlenséggel egyetemben kiöljük magunkból a halál képet. A halál kép megszűnésével megszűnik az erkölcsös és jó élet egyfajta lehetősége is. Miközben mindenünk új, szellemi alappiléreink is azok. Mennyire lehet megújítani azt, ami jó esetben örök?