Van valami méltatlanságba burkolódzó ragadós bája a hazai elő vizek mellett meghúzódó strandjainknak. Ez az intézményesített, végtelenül kényelmetlen kikapcsolódási forma itthon a jóízlés és egy rózsaszín hűtőtáskába csomagolt, uborkás-rántotthúsos szendvics között rekedt a fullasztó hőségben. A meleg, a bogarak, az árnyék hiánya, a szúrós talaj, a lopások, a pofátlanul túlárazott büfék, az olvadozó tartalmú hűtőtáskák aljában összegyűlő gyanús lé, a tízezerforintos naptej ellenére való leégés és a másik strandoló ordítozása is mind-mind felteszi a kérdést, hogy mégis miért kell nekünk strandolni. A lélektani széfként[1] használt törölközőt mégis nyaranta reáborítjuk értékeinkre valami part menti területen és kikapcsolódás címén sülünk, izzadunk, fekszünk, eszünk, iszunk és fürdünk. A 40 fokos nyári meleg perzselésének kényelmetlenségét enyhíti persze a víz látványa, a járó levegő és a fürdés lehetősége. Hűlünk, vígadunk, nyaralunk, mintha egyek lennénk. Mégis, a leterített törölközők mellett heverő naptejes falkonokon megcsillanó tehetetlen izzadtságcseppek tulajdonosai követnek néhány felismerhető sémát, a magyar homo strandicus bizonyos csoportokba tartozik. Most ezen strandoló-típusok kerülnek bemutatásra, csak úgy röviden, nagyvonalúan, éppen a megsértődés határáig sodorva azokat, akik magukra ismernek. Persze az is lehet, hogy mindegyikből van bennünk egy pici. 😊
Aki nem strandra jött, hanem inni
Két gyermek, a családapa és az édesanya négyesben sétálnak le a partra. Apuban 08:30-ra már benne van négy sör és sunyiban robbantott egy tüskét is az ajtófélfa takarásában. A hőséggel küzdő szíve kalapálva harcol a szesszel, magas vérnyomása röhög az azt csökkentő pirulákon, nem lehet eldönteni, ereinek belső tombolása miatt vörös, vagy a Nap égette meg. Ahogy kicsit csökken a véralkoholszintje, hátborzongatóan rosszá váló közérzetét újabb sörökkel igyekszik javítani. A biológia és a szesz olyan macskaegérharca ez, melyet csak a veteránok tudnak mosolyogva viselni. Apu szerencsére az, és arcában 11-re már egy kisebb település italmennyiségét helyezi el. Eközben meggyőződéssel hiszi, hogy a józanság álcáját úgy hordja, mint Superman Clark Kentként a szemüvegét. Szerinte az ipari részegségéről sem a család, sem a többi strandoló nem tud. Főleg a család nem, ők vannak a legjobban megtévesztve. Szuperhős ő, civilben a strandon és a mocsok részeg alteregója rejtve marad kiemelten azok előtt, akik a legjobban ismerik és látják mennyit iszik. Mondjuk azt egy másik bolygóról is látni. Apu, ha megkérik a gyerekek, hogy hozzon egy fagyit, örömmel rohan el érte a büfébe, ahol két jégkrémmel kitakarva a partról látszó arcát olyan trükkösen nyesi be az Unikomot, hogy a pénztáros is beleborzong. Ezután elmegy és megmártózik óvatosan, vízfelszín felett kilógó sörhasával a tóban, majd a sör-tömény kombóra ráteker 4500 kalóriányi kolbászt, hurkát és fehér kenyeret, hogy álomba szenderülve egy még meg nem nőtt fűzfácska árnyékában percenként veszítsen 4 liter folyadékot izzadtság formájában. Hősünk délutánra kiszárad, napszúrása van, józanodásnak eredt teste küzd a másnapossággal és az enyhe alkoholmérgezéssel. Ekkor agresszívan zavarja haza a családot és útban vesz még húsz sört, mert este is lesz azért, na.
Aki nem strandra jött, hanem partaszállni
Quechua sátor, kis matrac, nagy matrac, napozó szék, hidraulikus árnyékoló, flanell-geotextil a láb alá, elektromos, jég-generáló termosz, napelemes hűtőtáskára szerelhető permetező propeller, pohártartós, önmagát felfújó csónak, mesterséges intelligenciával ellátott időjárásfigyelő berendezése és a polaroid napszemcsi alól egy lenéző tekintet. A család, amelyik a Normandiai partraszállás során a szövetséges erők teljes felszerelését is körberöhögné. A strand királyai ők, komfortjukat felkészültségük, kreativitásuk, önismeretük és technikai eszközeik nyújtják. Gúnyosan tekintenek a tigris mintás törölközőkön heverő, naptejet is kölcsönkérő strand hippikre. Nekik még a kukoricaárus srác is barbár. Mindent tudóan mosolyognak össze egymással a parti büfé áldozatai láttán, akik felkészületlenségük okán kénytelenek megvenni ott a jégkrémet, a kisfröccsöt és a lángost. Szegény párák ők a szemükben, önmagukat és környezetüket elhanyagoló lelkek, akik számára az élet rejtelmei ismeretlenek. És persze azok is maradnak, mert poliészter trónjaikon, melyeket egy hanyag csuklómozdulattal döntenek hátra, nem törődnek ők a pornéppel. Egyetlen nehézségük, hogy felszerelésük négy órás összeszerelése és a precíziós, hat órás szétszerelése közben 12 percük marad lesújtóan kémlelni a többieket, mielőtt lemegy a Nap.
Aki nem strandra jött, hanem balhézni
Alacsony tesztoszteronszintben erjedt agresszió, piszkafa vastagságú vádlik, izzadság- és rozsdafoltos, egykor talán fehérnek számító asszonyverő atléta, rendezetlen, de peckes bajusz, egy baseball sapkára emlékeztető siltes fejpánt, mely közkinccsé teszi az egyetlen hajtinccsel, hiábavalóan palástolt kopasz fejbőrt, egy 1980-as évek tesi óráján is már cikinek számító, kikopott, herekilógató sort, zokniszandál és dödögés. Az ember, aki rendet rakni jön a vízpartra, megmutatni ki a fasza gyerek, pedig az egyetlen dolog, ami biztosan látszik rajta, hogy nem ő az. A fagylaltozó gyerekeket rendre inti, mégis mit képzelnek, hogy összecsöpögtetik a füves területet a jégkrémmel, nagymamákkal ordítozik, hogy miért vannak útban, tacskókba rúg bele ha nem látja a tulajdonos, azonban egy határozott anya vagy egy morcos apa láttán dödörészve arrébb csoszog szandáljában, behúzott nyakkal, csak mint egy keselyű, aki újabb áldozatát keresi. Zsörtölődése negatív energiapajzsot húz köré, amin a mosoly, a szeretet, sem a jókedv nem hatolnak át. Keserűsége rosszabb hatást gyakorol a strand pázsitjára, mint a perzselő Nap. Nagy ritkán, alábecsülve hamar belobbanó és élénk haragját annak, aki inni jött a strandra, beleköt és ekkor Apu jól pofánveri. Sajnos ilyen szerencse ritkán adódik.
Aki nem strandra jött, hanem fegyelmezni
Család, minimum három gyerek, 45 éves körüli anya és apa. Épp nem a millenial, de már nem boomer, mégsem X generáció, sokkal inkább kissé kétségbeesett pszichék, valahol beszorulva az örökölt Little Richard bakelitek és a walk-man-ben rekedt Eminem kazetták közé. Éppen ezért a szülők ruhadarabjai hűen idézik egy összezavarodott időutazó stílusát, aki nem tudja a 20. század pontosan melyik korszakába érkezik, ezért mindenre felkészül. Apu kontrollmániája irányítja az eseményeket (szerinte), valójában csak apu viselkedését, mert időtlen idők óta nem hallotta meg senki érdemben parancsait. Egy zászlóalj nélküli parancsnok ő, aki akkor is ostromolja Sztálingrádot, ha már mindenki hazament. Egy hőstenor magas C-je és Hulk csataordítása közötti hangfekvésben záporozó parancsait ha véletlenül meg is hallja valaki, azok teljesíthetetlenek szőrszálhasogató kontrollmániájának köszönhetően:
- Fújd fel a SUP-ot! Ne úgy fújd fel a SUP-ot!
- Kend be magad! Ne azzal kend be magad! Ne így kend be magad!
- Ne menj olyan messze! Ne gyere ilyen közel!
- Egyél egy jégkrémet! De ne azt!
A teljesítetlen és teljesíthetetlen parancsok listája csak ritkán gyűlik össze egy idegösszeroppanásig, ha mégis, az nagyot szól. Nyaralási szokásaik a többi strandolónál csak saját magukat zavarja jobban.
Aki nem strandra jött, hanem barnulni
A nyári hőségben ritkán látni azon személyeket, akik szoláriumba mennek, fittyet hányva az eleve gyilkosnak mondott UV sugárzásra. Azokról a kreol-mániás csoki istenségekről, akik ilyenkor mennek mégis, tudni lehet, elhivatottak bőrük árnyalatai iránt. Ők nem törődnek a károsító hatásokkal, olyan játszi könnyedséggel áldozzák fel életüket, mint egy hölgy becsületéért adták azt a XVIII. századi párbajozók. Csak itt a becsületet az aranybarnaság jelenti és bár arcuk is barna, azt jellemzően eltakarja egy focipálya méretű napszemcsi. Néha ők is strandolnak. Lenge ruházat, nőkön tanga, férfiakon fecske, mezítláb járnak, magát az árnyékot és az árnyékban fekvőket is kerülik. Számukra az égési sérüléseket is okozni képes, július közepi napsütés maga az ópium. Megkeresik az egyetlen helyet, ahol sosincs árnyék és ahol mindig forró a föld, majd egy hanyag mozdulattal egy túl vékony lepedőszerű anyagkendőre heverednek és panoptikumokra emlékeztető mozdulatlanságba dermednek. Két esetben lehet őket megkülönböztetni egy szobrot imitáló pantomim-művésztől az alatt a 10 óra alatt, amíg kint tartózkodnak a strandon: ha megfordulnak, hogy olyan oldalukat tűzze a lángoló Nap, melyet úgy éreznek még nem égetett szét eléggé, vagy ha valaki árnyékot vetít a testükre, pl. egy rosszul elhelyezett sátorral. Nehéz lenne megmondani, hogy a partraszálló, mindenben felkészült strand nemes vagy ők veszik komolyabban ezt a számukra hivatást jelentő kikapcsolódást, de egy biztos: nem érdemes egyikükkel sem szórakozni, ők sem azért jöttek.
Aki nem strandolni jött, hanem enni
Van a Harry Potterben egy ún. tértágító bűbáj (Capacious extremis), mellyel lehetséges a tárgyak belső terét megnövelni úgy, hogy kívülről nem látszik a változás. A valóságban egy helyen tetten érhető e varázsige használata, azon strandoló hűtőtáskáján, aki enni jött, nem strandra. Dupla falú, injektoros hűtőládája tartalma simán megoldaná szegényebb országok élelmezési problémáit. Ha lenne ételkritikus, aki Michelin csillagot ad csomagolt, több napos ételek őrzőinek, azt biztosan ő kapná, mivel a felvágott, paradicsom, paprika, uborka, sajt, kenyér, zsemle, kifli, rántott hús hegyek között, a korábbi, „exkluzív” maradék kaják is helyet kapnak. Nem ritka egy párizsi mellett figyelő szuvid kacsacomb, egy sportszeleten nyugvó, rendesen megharapott créme brulée, ahogy előfordulhat egy falatka opálosra barnult tatár beesteak is egy kőkeményre dermedt pirítóson (mellette celofánba csomagolva egy kis vaj). A strandoló ezen típusa vagy eszik, vagy az ételről beszél és joviális, kedves, cukor-zsír-fehérje túladagolástól bárgyú tekintetét nem kell a strandbüfére emelnie ahhoz, hogy részletesen fel tudja idézni az összes fagylatot, halat és gyorsételt árra pontosan, amely csak kapható. 3-4 óra egybefüggő, masszív étkezés után örömmel merül el a vízben, ahol segít a felhajtóerő megtartani testét és a ráragadó zsírt végre lemoshatja.
Aki nem strandra jött hanem fotózni
#fotózom #fotósvagyok #nyalomanyarat #retrostrand #enyémastrand #nyalomastrandot #takarodjálaképből #rondavagy #szépvagyok #beachlife
Néhány hashtag azok közül, amelyeket a 05:00-kor már a parton felkelő Napot megörökítő ember ír a képei alá, akinek a fotózás az élete. Homokban fekszik, ragadozómódjára kúszik a fűben, fára mászik. A pillanatok képbezárásának művésze minimum kétmillió forintnyi felszereléssel érkezik, három-négy objektívval, több géppel és legalább egy drónnal. A Holdat is fotózhatná, de a strandra jött, hogy megmutassa profizmusát. Lekapja a röplabdázókat, a fürdőzőket, a kisfröccsözőket és a gyerekeket is, aztán posztolja, ahol csak lehet. Személyiségi jogaid nem jelentenek többet neki, mint egy szúnyogcsípés, amelyet lusta megvakarni. A barnulni jövőknél is jobban bírja a hőséget és sznobabb a partraszálló strand-nemeseknél. Ő a pillanatért jött, az örökkévalóságot megteremteni egy kisarjadt momentumból, te meg fürdőzöl, meg eszel, mint valami állat. Nem mered megkérdezni, hogy csinál-e a családról egy képet, mert érzed testbeszédéből: a világegyetem fotografikus megfestője ő, a digitalizáció Jézus Krisztusa, nem ereszkedik le egy csopi kép szintjére. Beszédes, hogy ennek ellenére pontosan úgy, ahogy mi, ő maga is itt van.
[1] A lélektani széf kifejezést Bödőcs Tibor egy stand up-jában hallottam, nagyon-nagyon régen.
Hozzászólások