Nagyon szeretek élni. Az életszeretetemnek a szeretteimen túl az egyik legfontos oka pedig a Balaton. Azt próbálom meg leírni itt neked, hogy miért.
Megtaláltam a Balatonban és annak közvetlen és picit távolabbi környékén a helyet ezen a világon, ahol igazán szeretek lenni. A helyet, ami feltölti a lelkem, kisimítja az idegeim, szeretetet, békét, nyugalmat és sikert ad. A sikert úgy értem, hogy bár sok vita tárgya az, ki a sikeres ember, szerintem, ha olyan jól érzed magad a bőrödben, hogy annál jobban már nem tudnád és ez nem csak ritkán, elvétve, vagy egy szer hatása alatt történik veled, hanem azért, mert élsz, akkor sikeres vagy. Egy szabadstrandon a Balcsin, a tóparton ülve egy fürdőgatyában én ezt érzem. Meg télen is ezt érzem, ha ott vagyok és tavasszal, meg ősszel is. A Balaton pedig 120 km az otthonomtól. Emiatt gondolom magam szerencsésnek és végtelenül sikeresnek: ingyen ücsörögve kedvenc tavam partján nem tudok kérni az élettől túl sok dolgot, amit nem kaptam meg.
Fontos: nem szeretném, hogy te is megszeresd a Balatont. A nyugalmat szeretem, ha pedig te is idejössz, még megzavarsz. Ez nem reklám. Én csak szeretném a rajongásom megmutatni, mert ha így tudsz rajongva élni, csak például te nem a Balatont szereted, hanem a panellakások zsúfolt rengetegében elrejtett, repedezett járdák vonalán eltűnődő vitathatatlanul negédes hangulatot, ha te a folyó partját és a vizét szereted, ami messziről hozza idegen tájak illatát, ha a hegyeket, ha a városokat, ha az erdőt, akkor te is megtaláltad a lényeget és érted amiről írni akarok. Akkor ezt el sem kell olvasnod. Ha mégis elolvasod ezeket a bejegyzéseket, tudd: ebben a zavaros, furcsa, agresszív világban ez az írás csak egy kis életszeretetet, jókedvet kíván adni neked, tényleg semmi többet.
A picikorom
A 90-es évek elejéről vannak első emlékeim és közülük kikandikál számomra egy hűs érintés: a friss, szabadon áramló vad szél, az édes nádast hozó, kékes-zöldes színű illat. Azt hiszem először 5 évesen éreztem, amikor sétáltam le a déli part egyik magmaradt, hatalmas nádasán keresztül a vízhez. Apukám és nagymamám azt tanította, hogy a Balatonon mezítláb járunk: ha megcsíp a darázs, ha felvágja a talpam a nádtorzsa, ha túl forró, égető a júliusi aszfalt, akkor csak nyugodjak meg: ezek majd elmúlnak, majd megszokom. Ahogy pedig mezítláb botorkáltam a nádasba vágott puha füldúton és váratlan kavicsok fájdalmasan álltak minden negyedik lépésnél a talpamba, érezni kezdtem a kék, zöld és reményt hozó szél illatát és hallottam, hogyan remegteti a ciripelő bogaraknál is hangosabban a nádast. Ez az illat az óvodai és később iskolai kényszerlétek közé rejtett nyári szabadság védjegye, emlékeztetője, örök forrása lett nekem.
A csendes, rekkenő hőségben edzett tükörsima vízfelszín megtörése, ahogy belevetem magam, a viharban korbácsolt tarajos hullámokban az ugrálás és a stégek érdes fadeszkáinak nyers érintése is ekkor kezdett bennem egy életérzéssé összeállni. Egyébként a Balatonon a legnagyobb és éppen emiatt legjobb tarajos hullámok akkor mossák a déli partot, ha váratlan, nagyerejű vihar tör a tóra és az eső elhaladta után még megmarad a stabil északi szél nagy ereje. Ilyenkor már világos van, a víz színe már nem teljesen méregzöld, mint a vihar előtt közvetlenül és a vihar közben és nem kell félni a villámoktól sem. Ekkor, ha ugrálsz a hullámokban, a derékig, inkább mell középig érő vízben – mert eddig kell menni ahhoz, hogy nagy legyen a hullám és a leérő lábad ellenére minden sodrásnál érezz egy kis tétet – sokszor telemegy az orrod és valamennyi felső légutad a habzó vízzel. Van, akit ez zavar, én közel negyven éves koromban is csak várom és néha rosszul veszem direkt a levegőt, hátha elő tudom idézni azt, amit illatként és ízként egyszerre éreztem 5 évesen, prüszkölés közben. Amikor levegő helyett szívod magadba, minden zamatát megmutatja neked a tó ebben a vibráló, színekben, szagokban gazdag, fulladásközlei élményben. Ebben tanultam meg a Balaton ízét. Ha az életemre visszagondolok, azt hiszem túlzás nélkül állíthatom, hogy összesen több ezer órát fürödtem, lubickoltam, úsztam a tóban, teljes testemmel belemerülve és több százszor éreztem ilyen mélyen az ízét, lényegét, pulzáló, veszélyes kedvességét. Ezzel alapozódott meg a szerelem…
Hozzászólások