A Balaton szabadsága
Ez a rész arról szól, hogy a Balaton hogyan hozta létre bennem a saját szabadságképemet, szabadságfogalmamat.
Az, hogy édesapámmal a mai napig Balatonon mezítláb járunk nem valami apró kiruccanás a strandon a törcsi mellől a fagyiárusig papucs nélkül, hanem egy full time mezítlábas életstílus, ami előbb hivalkodó, mintsem rendkívül csóró húzás, bár erről megoszlanak a vélemények. Ott kezdődött, hogy egész gyermekkorom minden nyarát Mária-alsón töltöttem mezítláb a nádasban, a kisboltban, a strandon, titkos lejárón, murván, kavicson, forró betonon, szakadó esőben, sárban, szárazságban.
Mezítláb éltem meg a nyári naplementék aranyhidas, VBK-ban úszó pillanatait, amikor szólt a Szeretni valakit valamiért egy éppen erre képes Nokiáról a parton és elharmadoltunk egy jó doboz Viceroy (ejtsd ahogy mi anno: vikroá) nevű cigarettát amíg megszakadt a szívünk a semmin. Bár nekem fontos volt a testemről és ruháimról visszaverődő fény másokban keltett benyomása valahogy annyira szabad voltam és vagyok most is mezítláb, hogy ez nem érdekel.
Én itt a Balatonon mindig mezítláb indultam el „dolgaimra”. Kamasz koromban ezek a dolgok, nyári szünetben (amikor nem dolgoztam fagyiárus, vagy pl. pultosként) megdöbbentően fontos és komoly elfoglaltságok voltak. Meg kellett látogatnom a strandon a vízimentő barátomat, hogy a műszakja előtt és után gitározzunk a parton, segítenem kellett neki a csónakról kémlelni az esetleges fuldoklókat, kávéznom kellett és ennem néhány brutálisan túl-ketchupozott, szörnyű és egyben isteni balatoni hot-dogot, boltba menni, biciklizni, vitorlázni, sörözni, este bulizni. A Balaton közepéről kamu időpontokat kellett adnom embereknek hol leszek nemsokára. Miért kamu időpontot? Bár én a szívem mélyéről hiszek abban, hogy szinte soha, semmiben nem lehetünk biztosak, lévén a fizikai törvényszerűségeket is újra írja a tudomány naponta, egyet biztosan állíthatok: ha bárki, bárkinek a Balaton közepén egy vitorláshajóról, amin zene szól ígéri meg, hogy valamikor ott lesz valahol, az nem lesz ott sehol. Tapasztalataim szerint még kisebb az esély a pontosságra, ha ez a zene Creedance, Led Zeppelin, Deep Purple vagy Beatles.
Tehát élnem kellett, ez volt a nagy és egyben egyetlen feladat. Van szakmám, összeszedtem néhány képességet az évek alatt, amelyek hasznosak mások számára ezért megfizetnek, de a legjobban azt hiszem ahhoz értek mindmáig, hogyan kell szabadon élni a Balatonon.
Én nem tagadom, ezzel a mezítlábas hú de szabadok vagyunk dologgal azért túlzásba esünk, rajta lehet kapni manapság is simán egy boltban, ahogy mezítláb haladunk a kislányommal a péksütik felé. Múltkor egyedül beugrottam egy drogériába is mezítláb. Bárbár túlzás így járni, tudom, de van benne valami elemi szeretnivalóság, egy kis örömforrást jelentő dekadencia, selymesen paradox luxus, hetyke biztonságérzet. A Balatonon pedig mindig biztonságban vagyunk. Akárhányszor is sérültünk ott meg.
Végérvényesen formálta a világgal való kapcsolatomat a Balaton és a szabadság fogalmát a mai napig az jelenti, hogy kötelezettségek nélkül, a legnagyobb szeretteimmel sodor minket mezítláb az élet a Balatonon szó szerint amerre a szél csak fúj. Nem tudok elég hálás lenni az életnek ezért a szerencséért, mert sok ember a szabadságát életnyi munkával, pénzzel, hatalommal, kontrollal kergeti és mire kiderül, hogy ezek mégsem jelentik számára azt, amit keresett, már lassan meg is hal. Ehhez képest én 16 éves korom óta szabad vagyok, ahogy mezítláb megyek a számomra legfontosabb emberekkel valahova a Balcsin, amikor nem létezik az idő, a kötelezettség, csak a szeretet és a jókedv.
Szerintem egyikünk sem szabad, hiszen a fizikai lét törvényszerűségeitől sorsunk egzisztenciális jellemzőin át sok béklyónk van miközben ezt a valóságot tapasztaljuk meg itt a Földön. Ezért azt gondolom, hogy a szabadság hiányában szabaddá a megbékélés tehet, a szeretet ha úgy tetszik. A pillanat szeretete. Soha nincs minden rendben az életünkben, soha nem lehjetünk szabadok sem, ez ellen csak úgy lehet tenni ha a jelenben békét találunk. Akár mezítláb. Nekem ezt a Balcsi tanította: a pillanatban a szeretetteljes békét megtalálni.
Idősebb korom nehézségei közepette abszurdnak látom, hogyan telepszenek rá életünkre az élettel szemben támasztott elvárásaink. Nem mindig voltak akkora vágyaim: első autómmal, egy Deawoo Tico-val jártam-keltem a déli-parton, teljesen vagyonom 2500,- Ft volt és ez a libafoszöld, ezeréves, 52 lóerős gépállat. A benzinmutatója az autónak karmolta a nagylábujjam, annyira üres volt a tank és erre fittyet hányva haladtam Lelle-felső fele full gázzal, ami így 45 km/h-át jelenthetett. Ugyebár nem tankolhattam, mert kellett a pénz mulatozni. Az autó rádiójából szólt Josh Rittertől a Good Man, kilógott a karom az ablakon és úgy éreztem, bármit megtehetek és minden, ami a Földön létezik számomra, az elérhető. Pedig a vagyoni helyzetem és az üzemanyagszint alapján Földvár sem volt az. Szóval én azt hiszem a szabadság tényleg bent van, nem kint. Ahogy pedig telnek az évek egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy az egész világ itt van bent, nem pedig kint. Ami kint van, az a lábam a cipőből, amikor ledobom és a napsütés, meg a nádas illata is több, mint elég ahhoz, hogy a világ legszabadabb, leggazdagabb embere legyek.
Hozzászólások