Olyan vagy mint a méz, mint egy megmaradó intenzív íz az emberben,
Mert mindig ha igazán élek, te jársz a fejemben édesen.
Egy kikophatatlan templomba nem illő gondolat, melyet a szív inhalál,
A földi élvezet hozzád képest sikamlósan derogál.
Boldog az ember, de méz nélkül mennyire lehet az?
Évek sem tartanak addig, mint amikor érzem az ízed pár pillanat.
Soha nem találkozunk de én mindig látlak,
Bátran, izzadtságcseppel itatja fel a múlt a vágyat,
Mintha nem ezredszer, de először vennéd le a ruhádat.
Egy mézédes ízzel kevert kifaggathatatlan perc,
Annyit vártam rád, hogy 3 hang már nem is egy terc.
Megpattan egy elkopott valóságtartalom,
Várni a lelked és tested már nagyon unom…
Az ivókútból a víz kifogyott, a karima elkopott,
Az élet elmegy, én már nem várhatok.
Egy utolsó cigit még hátha elszívok,
Köszönöm, hogy megmutattad, hogyan válnak valóra az álmok.
Hozzászólások