Az elmúlt években új benyomások értek és érnek, amíg a Mecsek erdeit immáron nem gyalogosan, de biciklivel járom. Sportolásra vágyó részemet a meredek, sártól és olykor hótól nehezen megmászható emelkedők edzik, kalandvágyamat pedig a veszélyes, szikláktól tarkított lejtők elégítik ki. A kemény testi próbatétel és a veszély üdítő kombinációja a Mountain Bike, amatőr szinten is extrémsport, mindezzel együtt a valódi örömök Mekkája, az adrenalin és az endorfin olyan egyvelege, ami mosolyt csal a legnehezebb időszakok legnehezebb napjain is minden sporttárs arcára. Főleg akkor, ha pofátlan ügyességgel vesz be egy kanyart, ugrat át egy sziklát, vagy csak megússza egy fával a nagy sebességű, arccal való találkozást. A jövő még nincs itt, a múlt elment, a 21. századi ember pedig egyre kevésbé él a pillanatban, de nem, amikor DH-zik. A jelen zenjében való fürdőzés magasiskolája, a pillanatok kihasználásának buddhizmus melletti veszélyes és véres örömtánca, ez nem csak sport, ez egyenesen vallás. Persze nem mindig van ott az ember teljesen fejben az elején, de a műtők látványa, a varrt sebek – és ami rosszabb a törött csontnál is, a törött bicikli – hamar megtanítja azt, amihez a másik út 20 év meditáció: a pillanat szent, arra kell használni, amire való. Végső soron capre diem ez, ami edzi a testet és az elmét. Ahogy Szerb Antal mondaná, „Ma bort iszom, holnap nem lesz”, bringás nyelvre fordítva: ma beugrom, aztán meglátjuk holnap mi lesz.
Az erdő azonban távolról sem a DH-soké egyedül, sőt, sportunkat elektromos biciklikkel egyre nagyobb divatnak örvendve űzi boldog és boldogtalan, itt ezen a csodás Mecseken is. Talán nem a Baranyaiaké a legnagyobb hegye a hazánknak, de az aljában elterülő ritka szép Pécsen felnőve, bicikliháton 5000 km-ert megtéve mondhatom, hogy nem kell szégyenkeznie dombságunknak. Az erdő változékonysága évi 365 alkalommal képes meglepni évszaktól függetlenül, naponta frissül az élő és lélegző sok-sok erdei út, a vidék minden nap új arcot ölt. Kelettől nyugatig nyújtózva terül el ez a forrásokban gazdag, tölgyesekkel és bükkösökkel tarkított, illatos hunyoroktól édes hangulat. Mégsem ezen minden nap másik arcát mutató természeti csodáról szeretnék írni, hanem azon emberekről, akik benépesítik első sorban az ún. városi erdőt. Ők a Mecsek arcai. A városi erdő, mint ahogy neve is mutatja a hegy város feletti szakaszát jelöli, ahol az ember érezheti úgy néha, hogy a vadon szívét járja, azért mégiscsak hamar belebotlik egy betonos átkötő útba, egy házba, ahogy a város zajai is meg-meg hallatszanak, kutyaugatás vagy fékcsikorgatás formájában. A soft kirándulók helye ez, a természetre vágyó polgároké, akik kevés időt és energiát feláldozva merülnének a fák közé. Velük találkozunk sokszor mi is, biciklisek, odavezető utunkon, mielőtt a mélyerdőbe érünk. E találkozók azért fontosak, mert sajnos a hazánkban tisztázatlan jogszabályi háttér miatt az erdei kerékpározás minimum szürke zóna és ha nem is törődünk a jogi problémákkal, akkor is egy biztosan kijelenthető: a kirándulók egy szabad szemmel is jól látható hányadát zavarják az erdei bicajosok. Kerékpáros szemszögből mutatom be részlehajló benyomásaimat most őróluk, pontokba szedve az archetípusaikat.
- A volt bringás, aki kénytelen kirándulni
Kezdjük a vidám típussal, az örömteli, széles mosolyú találkozással, ami egy gyalogszeres bringással zajlik. A felvillanó mosoly mögött a megértés árnya húzódik, sőt, enyhén fölényes ismeret üzenete ötvöződik a hanyag, mégis bátorító kézmozdulatában, amelyet szélesen indít az erdei ösvény széléről. Ez a típus mindig messziről vesz észre minket és nagy helyet ad elhaladni, hiszen ha civilben is van épp, jól ismeri – vagy akár jobban is mint mi – tevékenységünket.
2. A sportoló, aki szívességet tesz azzal, hogy helyet hagy másnak is
E fenotípus testalkata sokszor nem tükrözi azt az elszántságot, amelyet tekintete hordoz, mégis a vállára vetett vizes mellényben elismerően kotyog a víz, ahogy lábával a sziklás talajon toppant. A sportoló is messziről veszi észre a bringást, de arra, milyen módon enged helyet, két lehetőség van. Az egyik, hogy legalább 3 perccel azelőtt félreáll sértődötten, hogy egymás mellé érnénk és zsigerien érezteti: mi gátoljuk őt, égetné a kalóriákat, ahogy jelzi felénk fordított sportórájával. A másik, hogy csak az utolsó pillanatban áll félre, nem törődve azzal sem, hogy eddigre már szinte minden bringás maga félreáll. Mindkét esetben két dolog olvasható le az arcáról: sportunk és egyébként a kerékpárok iránti megvetés és a meg nem értett hős attitűdje. Összevont szemöldöke és peckes tartása közvetíti az üzenetet: tartozol neki, az adósa vagy, mert elengedett. Once in a lifetime opportunity, többet jobban jársz, ha nem találkoztok.
3. A K9-est sétáltató kutyaidomár
Vannak emberek, akiknek a kutyanevelés olyan, mint a lélegzetvétel. Ezek az emberek általában jámbor nyugalommal tekintetükben, határozott, mégis alig észrevehető kézmozdulattal maguk mellé intik kutyájukat, a biciklis felé jóindulattal biccentenek. Van valami kölcsönös a biciklis erdei úti ride-ja és a kutyatulajdonos póráz és szájkosár nélkül tarott állata között: a szürke zónában járnak mindketten, kevés a gond, messze a vész, gondolják. Biccentésük összetartást is tükrözhet olykor.
4. Aki azt hiszi, hogy K9-est sétáltató kutyaidomár
Vannak emberek, akiknek a kutyanevelés nem olyan, mint a lélegzetvétel, sokkal inkább köhögésre hasonlít, de úgy erőltetik mint kiégett bagós a dohányzást: akkor is csinálják ha fáj. Ezek az emberek betuszkolják visító állataikat a hátsó ülésre, majd felcipelik őket a hegyre és bevetik magukat az erdőbe. Fontos, hogy azért, nehogy megszokja az állat, maximum évi egyszer, akkor is durván és váratlanul. Valamiért úgy képzelik, hogy a jellemzően közepes testű, rövid szőrű kutyáikat csak és kizárólag a parkolóban kell pórázon tartani, az erdei ösvényen már minek. Az egyszeri biciklis bokáját sokszor harapta már meg e gondolat eredménye. A dühös négylábú gazdája ellen érzett féktelen dühét és frusztráltságát egy biciklisen vezeti le jobb híján, akit addig kerget, míg ki nem fárad. Fontos, hogy a gazda mindig a biciklist hibáztatja kutyája viselkedéséért miközben az állat feletti tökéletes tehetetlensége miatt falevélként remegve pánikol.
5. A gerlepár
Az erdőben sétálgató fiatal, 20 év körüli szerelmesekkel nagy öröm találkozni, de veszélyes. Elméjükben túl sok az érzelem és a hormon, homályos tekintetük kedvesükön kívül semmi mást nem lát, bárgyú, mindenre révedő, ferde mosolyuk felvillantják és ez az ember szívébe melegséget ád, mégis könnyen elgázolhatók, lévén egy másik válóságban andalognak, el-el vesztve egyensúlyuk, mint a részegek. Egy olyan valóságban, ahol nincs biciklis, csak a szerelem és ők, meg a boldogságba beleszakadó percek. Isten áldja őket csak vigyázzunk, mert váratlanul lépnek ki elénk.
6. A gyűlölködő túra király
Van a túrázók koronázatlan királya, aki nem hikingol, ő maga a hiking. Túrabotja, feszülős pólója, sötétkékre izzadt, vastag, pamut fejpántja, túlárazott és a Mount Everest meghódítására sokkal alkalmasabb bakancsa már messziről üzeni: övé a hegy, amin jársz ösvény azóta létezik, hogy kitaposta, neki csicseregnek a madarak és miatta kel fel a Nap. Tápláléka nedves moha és patakvíz. Neked meg van pofád biciklizni. Te állat, te. Ő nem csak gondolja ezeket, ki is mondja, miközben bunkósbot módjára lengeti az alkar kímélő karbon sétapálcáját:
– Itt tilos biciklizni és életveszélyes!!
Nem csökkentve, bagatelizálva az esetlegesen felmerülő veszélyt, ezt jellemzően olyankor mondják amikor 3 km/h sebességnél már leteszed a lábad, hogy ne dőlj el, úgy vigyázol. Mert tudtad, hogy balhé lesz, már akkor, amikor megláttad az árnyékát tudtad, hogy kapni fogsz.
7. Gandalf
A bölcs, a hegyen megöregedett, nagy, hófehér szakállú túrázó, akinek a városi erdő csak egy füstös belvárosi csomópont, a mélyerdőben van otthon, ahol sem térerő, sem ember nincsen. Fa sétabotja varázsolni képes. Ha véletlenül találkoztok ő csak bölcsen félreáll, biccent és parázsló tekintetével lyukat éget a lelkiismeretedbe. Megkérdőjelezed az erdővel való bánásmódod, akkor is ha jó. Jobb emberré válsz miatta. Vele találkozni kuriózum.
A teljesség igénye nélkül ők azok, akikkel sokszor találkozni, persze ahogy említettem, sportunk szinte vallás, célunk az öröm, így távolról sem merül fel a konfliktus esélye sem. Legtöbben alázattal fogadjuk ilykor-olykori dorgálásunk és megköszönjük a figyelmeztető szavakat, miközben árgus szemmel óvjuk a többiek és saját biztonságunkat.
Hozzászólások