Szerinted teremtettek minket? Miért van valami, miért nincs semmi? Az elménket végig futtatva ezen a gondolaton elkezdhet darabjaira hullani a világ szilárdságába vetett hitünk. Elméletben minden energia. Soha nem értünk egymáshoz, nem értél senkihez te sem, mert csak a részecskéink taszítóereje miatti illúziót érezzük a kezünkön, a lábunkon, a nyelvünkön. Soha semmi nem ért semmihez, egy proton és egy atommag közötti távolság arányaihoz mérten nagyobb, mint a Nap-Föld távolság. Ez a pulzáló energiahalmaz miért szerveződött hát össze úgy, mint te, meg úgy, mint én? Miért hozott létre egy univerzumot, galaxisokat, csillagokat, napokat, bolygókat meg a kisfröccsöt? Minden meg van írva? Vagy minden véletlen? Van, aki azt mondja, hogy a világ abszurd, olyannyira az, hogy értelmetlen volna benne bármi értelmeset csinálni. Nihillizmusig is elmehetünk, úgyis minden eltűnik majd egyszer, minek teszel jót, rosszat, minek aggódsz? Mégis, amikor egy erdei ösvényen beszívom a fák illatát, lábam megtámasztom a puha földön, megfogom az ember kezét, akit szeretek, rámosolygok és ő rám mosolyog és megdobban a szívünk, akkor nem tudom elképzelni, hogy nem ajándékba kaptuk te meg én ezt mind. Mi más lehetne, mint ajándék valakitől, aki van olyan jófej, hogy nem írta oda a nevét az üdvözlő kártya aljára, csak bedobta a postaládánkba névtelenül a világmindenséget, hogy megöleljük egymást benne?
Van egy duma, hogy a szeretet maga a létezés, a teremtés, a mindenség rezgéshulláma. Van egy másik duma, hogy a világmindenséget akármi is teremtette, az biztosan jóindulatú volt. Ez a második duma azzal próbálja magát bizonyítani, hogy mivel a világon létezik jó, akkor annak, ami a jót teremtette, magának is jónak kell lennie. Nem valami erős érvelés, de nagyon tetszik. Talán ez a baj a világ hajnala óta elhangzott összes érveléssel és igazsággal: az igaz nekünk, ami tetszik. Nekem meg nagyon tetszik, hogy a világmindenség teremtésének ősi rezgéshulláma maga a szeretet és, ami itt mindent teremtett az egy nagyon kedves, rendes, korrekt valami. Tetszik. Mondhatnám azt is, nekem tetszik, hogy a szeretet forrása, egyben egésze, megkérdőjelezhetetlen valója maga a mindenség és a mindenség egyben maga a szeretet. Mert a szeretet is tetszik. De nem úgy tetszik, mint mondjuk a kék szín, a kedvesem jó illata, vagy a melegszendvicsen a megpirult sajt. Úgy tetszik, hogy az életem legmélyebb forrásának pici csobogását hallom benne, a hívó szót, ami éppen felfedezni küld. Nem megváltást látok a szeretetben, hanem azt, hogy arra nincs szükség. Nyugalmat, békét, búgó csendességet, teremtést, veszély nélküli örök védelmet. Magamat látom benne és téged. Ha erősen figyelek rá, kiderül nincs is semmi más, csak ez. Minden viharunk a szeretet felszínén kelt illúzió, melynek egyetlen célja, hogy letalálj a felszín alá, le merj merülni oda, ahol vár. Mi lehetne ez, ha nem ajándék? Egy névtelen, isteni ajándék.
Hozzászólások