A téli Balaton rekkenő hidegébe brukolózni nem lehet fázás nélkül. Azt mondják, nincs rossz idő, csak rossz öltözék, de a Balatont szívébe fogadó ember bármit felvehet ezen a világon, a jégbe fagyott tó partján állva vacogni fog a szépségtől. Hamvas Béla szerint a szépség alapállapot. Ha ez igaz, a Balaton soha, egy, az univerzum legkisebb, végtelenbe úszó mértékegységével mérhető ideig sem veszített alapállapota szeretetgazdag ragyogásából. Télen e ragyogás, mely építőköve testünknek, lelkünknek és a mindenségnek, még jobban belélegezhető, mert örökké látogatókat fogadó tárlatként mutatja magát a végtelen fehérségbe burkolózott tó.
Az üres, kongó nyaralókról késő ősszel, kora tavasszal az ember képzelheti azt, hogy a lehúzott zsalugáterek mögött élet volt akár még pár órával ezelőtt is, valaki teázott a konyhában, esetleg lehullot nyárfalevél színű dohányt szívott a tornácon, egy gyermek veszekedett még édesanyjával, hogy fürdeni szeretne a már, vagy még hideg tóban. Valaki felmelegítette magát egy itallal, valaki nevetett vagy sírt a fák alatt a parton.
Télen ezt az illúziót elveszi a szűzhó kapukat eltorlaszoló, hetek óra érintetlen csillogása. Egyedül vagy és a tömegek naptejillatú izzadtságot fröcsögő boldog sikolyainak emléke a társasági élet negédes nosztalgiájával szórakoztat, pedig egyetlen társad te magad vagy és egy madárka, aki az esélytelenek nyugalmát el nem fogadó lázzal keres egy magvat. S ahogy a madár is talál eleséget, úgy a szívünkben zajló lázas, megoldásra szomjazó kutatás is eredménnyel zárulhat. Bizonyíték ez az életérzés arra, hogy kizárólag az érhet célba, aki meg sem mozdul.
A téli táj fagyos elveszettségét egy-egy andalgó, nyakig beburkolózott lélek töri csak meg, és a világ kettőssége ismét feltárja bölcsességét: a téli Balatonon nincs mit tenni, mégis itt van a legtöbb dolgunk. Az ember jégkárt szenvedett szívét kiolvaszthatja, és roppanó levegővel megtöltött tüdejével életének kihívásaira majdan friss szóval felelhet, ha figyel. Ha hallgatózik. Ha hallgatja a fagyott állapotok fizikájának zenéjét és a felszín alatt rekedt tarajos hullámok életadó energiáját és ahogy azt a zen állapotba merevült halak magukba szívják. Időtlen, mozdulatlan és örök a téli Balaton, olyannyira, hogy a helyi, békés alkoholisták kilélegzett cigarettafüstjét egy, az időjárással dacoló resti tornácán csak meglebbenti a szél, de elfújni nem akarja. A titkok is megmerevednek az idővel és úgy őrzi a táj őket, ahogy Radnóti bikájának csontjait: méltósággal, örökké. A rianás mélyén ha megpillantod a folyékony, zöld vizet, ami alázattal gondol a nyárra, újra emlékszel: itt meg szabad halni.
A világ belül van, de a téli Balaton vitát nem tűrő, fennkölt szépsége beléd hatol és szebbé tesz ott is. Ez ajándék. Vigyáz ránk, lelkünk üdvére. Mi is vigyázhatunk reá.
Hozzászólások