Az a fajta hang volt, mint amikor egy finom úriember egy finom whiskyt tölt a poharába. Na nem féltetetlenül a lerészegedés okán, de akár azért is. Amikor a lágy gabona párlat megtalálja először a helyét a palackon kívül és kitöltődik, mint egy, a világtól független jelenség azzal a céllal, hogy az emelje a szájához, aki végül nem csak az ízét, de a hatását is élvezni akarja ennek a nedűnek és minden kincsét lajstromba venni. Olyan isteni érzés ez a whisky számára, mint egy embernek, aki végre megtalálja élete célját, és azt el is éri, a sorsát beteljesíti. Talán nem olyan egyszerű ez nekünk, mint a whiskynek, hiszen az ő útja nincs kérdőjellel tele, mint a miénk. Mindenképpen megissza valaki, és ha éppen rendes ital, akkor nem fogja senki elrontani holmi kólával, vagy keveri koktélba, mivel az olyan lenne, amikor mi emberek egy kellemes estét rossz társaságban töltünk. Mi az életen lassan haladunk keresztül és küzdünk olyan célokért, amiket csak félig érzünk sajátunknak, és a vége, a nagy megvalósítás üres álma, alig ér utol minket. A whisky ezzel szemben egy mázlista. A hang, amikor sorsa beteljesedik, pont olyan, mint ami a mosolya alól száll fel egy mindent elérő embernek: elégedett, örömteli. Olyan büszkén omlott és ömlött a pohárba ez a minden szívnek kedves korty, hogy már-már elszégyellte magát az ember: csak egyedül hallhatom ezt a hangot, a világunkat felépítő elemek nemes orgiáját. A negédes búcsú hangját a földi léttől, mikor végre a helyére kerül az a megfejthetetlen, kikutathatatlan valóság, amiért létrejöttünk. A hangulat és a mámor koccintott e fölött a sima álomfolyam fölött és a részeg éjszakák történelmen végig vonuló ezernyi szikrája robbant szerte szét, mert nem lehetett tovább tartani igazolásul a létüket, ha ilyen mennyei csoda is van, mint ez a zene. Ez a zene, ami úgy íródott, hogy az elemek harcából az üveg vált ki győztesen és nem engedte kiszaladni a whiskyt a pohárból, bent tartotta, és a hullám, ami a börtön keletkezésénél jött létre visszacsattant a pohár közepébe olyan örömittasan, mint egy ifjú indián véres arckifejezése lehet csak első skalpjának megszerzésekor. Remegett a pillanat. A tudatot komponáló örökkévalóság kacsintott össze a sorssal beteljesültségükben. És a pillanat hevére, amely a világ csodáiról pőreségében adott számot, csak egy dolog tehette fel a koronát: lágy, ámbátor határozott mozdulattal meginni a whiskyt. A nyelv először megremeg az ismeretlen, kegyetlen erős párlattól, a szájpadlás merevedik, a test gondolkozik, de a lélek már kezdi érteni mi történik: kapu nyílik egy új világra. Az ital keserű és fojtogató ereje a pillanat tört része alatt eltűnik az ital ígéretére. Mégis, megfontolt pillanatban következik a korty, a lenyelése a varázslatnak, ami nem lehet túl korai, sem túl késői időpont, hiszen a rosszullét erős kockázata lengi körül a legcsodásabb szeszeket is: ez a csodák orosz rulettje. Ezért a rutinos ivó szívdobbanásai az örök idők precíz ritmusával kell, hogy verjen, így jó helyen sül el a revolver. A lenyelés pillanatában pedig egy bomba robban, a gőz feltör az orrba és mint egy lökéshullám a robbanás epicentrumából indulva, mielőtt eltűnik ereje, ráállít az útra, aminek a végcélja és egyben minden állomása a fokozódó mámor.
Hozzászólások